ÉLETRAJZ
Gyermekkor
Michael Jackson 1958. augusztus 29-én született Indiana állam Gary városában. Kilenc gyermek közül a hetedikként látta meg a napvilágot. Elötte született Maureen, Jackie, Tito, Jermaine, LaToya és Marlon, utána pedig Randy és Janet. Édesapjuk, Joe Arkansasból származott, míg édesanyjuk Katherine Scruse Alabamában született.
A család akkoriban szinte napról-napra élt, Joe acélmunkásként dolgozott, és Katherine sem keresett jól, mint az egyik helyi áruház eladója. Ezzel ellentétben otthon mindig jó volt a hangulat, a család sokat zenélt, s a kis Michaelt is mindig esti éneklés mellett altatták el.
A legendák szerint Joe egyik nap rajtakapta a gyerekeket, amint éppen a hangszereivel játszanak. Joe a barátaiból álló csapatot, a "The Falcons"-t vezette, és nem szerette volna, ha a gyerekek tönreteszik a drága eszközöket. Azon a napon viszont egyenesen ráparancsolt gyermekeire: ha egyszer már elővették a hangszereket, akkor mutassák is meg, hogy mit tudnak! Ő maga lepődött meg a legjobban, amikor saját gyermekeiben az ösztönös tehetség jeleit látta meg. Ekkor vette a fejébe, hogy sztárt farag a kölykökbol, kerüljön az bármibe is. Semmilyen eszköztől nem riadt vissza, állítólag gyakran néhány pofonnal marasztalta a gyerekeket a próbákon.
Jackson 5
1963-tól tudunk arról, hogy a család folyamatosan próbált betörni a zenei életbe, először "The Jackson Family" néven, késöbb pedig az 5 testvér (Michael, Jackie, Tito, Marlon és Jermaine) "Jackson 5" néven.
A sztárrá válás rögös útja eleinte véget nem érő próbákról szólt. Majd több sikeresen lezajlott tehetségkutató verseny után a környék nagyobb városainak klubjaiban léptek fel. Első lemezszerződésüket egy helyi kiadótól, a Steeltown Recordstól kapták 1968-ban, ahol végre bakelitlemezen is megjelenhetett a csapat első dala, a "Big Boy".
Az igazi szerencse 1969-ben érte a csapatot, amikor a Motown, Amerika akkori legnagyobb "fekete" lemezkiadójának egyik embere felfigyelt a kis családi vállalkozásra. Természetesen egyből szerződtették az akkorra már szinte profivá érett gyerekeket, s a továbbiakban, mint a Motown első számú sztárjait szerepeltették őket. Michael ekkor mindössze 11 éves volt.
Az átütő sikert az 1970-ben megjelent "ABC" című album jelentette, amely Diana Ross segítségével egy csapásra a nagy sztárok közé emelte a Jackson 5-ot. Több híres műsorban szerepeltek, saját szombat reggeli rajzfilmjük lett a TV-ben, sikeresebbnél-sikeresebb koncerteket tartottak, s lassan egész Amerika a Jacksonoktól zengett.
Mindez együtt járt a sztárság elviselésével, az állandó elzártsággal, a rajongók eszement támadásaival is, amit Michael minden testvérnél nehezebben viselt. Zárkózott lett, interjút szinte soha nem adott, a nyílvánosság elől a munkába menekült. Ezek a gyerekkori élmények egy életre meghatározták Michael személyiségét.
A gyerekek már ekkor tagjai voltak a "halhatatlan szórakoztatók nagy közösségének", gyakran léptek fel Elvis Presleyvel és Sammy Davis Jr.-al egy műsorban, a közelükben lakott Fred Astaire és Frank Sinatra is. Az újabb nagy sikerű lemezek után első tengerentúli koncertjük alkalmával hatalmas tömegek özönlöttek a koncerthelyszínekre, a Jackson 5 megdöntötte a Beatles együttes több rekordját is. Angliában egy akkor még ismeretlen fiatal zenész, Elton John volt a csapat előzenekara, aki késöbb Michael jóbarátja lett.
The Jacksons
Megannyi siker után a 70-es évek közepén úgy tűnt, hogy a Jacksonok más sikeres csapathoz hasonlóan a feledés homályába merülnek. Ám ekkor jött a nagy váltás: átigazoltak az Epichez, valamint nevet váltottak. Ők lettek a "The Jacksons". Ettől kezdve már Jackie is a fiúkkal tartott, ellenben Jermaine maradt a Motownnál és elvette a cég vezetőjének, Berry Gordynak a lányát. Az akkor még kis kiadónak számító Epicnél mindenben a fiúk kedvére tettek, nagyobb volt a művészi szabadságuk és természetesen a gázsijuk is.
A The Jacksons több sikeres lemezt is kiadott és nem csak sikerült elérni korábbi sikereiket, hanem meg is fejelték azokat. Az igazi aduászt koncertjeik jelentették, amelyeken élőben is bizonyíthatták tehetségüket. Ezekre hosszú időn keresztül volt lehetőségül saját varieté műsorukban, ami "The Jacksons Show" címen futott a 70-es években.
Michael ebben az időben hihetetlen változásokon ment keresztül. Nemhogy nem foglalkozott az akkoriban a zenészek között általánosnak számító kábítószerezéssel, de tartva magát vallásához alkoholt sem fogyaztott és vegetáriánus lett. Ettől teljesen lefogyott, arcvonásai megváltoztak. Hátrahagyva az afrofrizurát rövidre vágatta a haját és egy új stílus megteremtésébe kezdett.
|
||
|